2009. március 12., csütörtök

Ez most rasszizmus?

Egy tanár levele
Ez most rasszizmus..?????

Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt
kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a
közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés
egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap,
hogy \"hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!\" Iskolánkban
félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően
értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi
értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik,
akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét
sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a
miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben
tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus
kollégák szavait!
, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a
mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.

1. osztály félévi értékelése (2008/09):

Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel
és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő
családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem félek kimondani -
magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a
szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak,
fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak,
akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a
ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom
hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van,
akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek
követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak,
mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat
okoz. Az az igazság, hogy többek szü!
leit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem
tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye.
A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és
megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő
Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is
durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a
legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre
valahonnan futja.

A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A
betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással
játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az
osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. Négy
gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat.
Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az
asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A
lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják
őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan
küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban
sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is
volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad
alá, mert nem tudnak egy helyb!
en ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv
előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben.
Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik
táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre
kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az
anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet.
Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák
az agyukat.

Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt,
mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében,
félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt.
Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán
a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik
kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem
figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal
felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát
egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem
tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette
fogalmakat. A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a
rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják
használni a WC-t. Már az oviba sem jár!
tak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy
napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban
használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! Eddig az idézet. Néhány
egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket.
Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve
az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven
belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a
problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha ez
megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer
forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett.
Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor
órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a
kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az ön!
tudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kivesz!
i a gyer
eket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a
létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a
minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak!

Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és
cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális
családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és
gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert
számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás
következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar
gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt.
Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig
van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor integrált
oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a
kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását
jelenti.)

A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki
az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány
szót használja rájuk.

Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a
cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz.
Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú
gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért
is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez
valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a
cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos
putrikból, netán éhezve jönnek iskolába. Számunkra ugyanakkor nem kérdés,
hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön
tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt
tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat.
Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak
normális körülménye!
k között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De
tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha
így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az országban elég képzett
dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk -
a KSH népességi adatai is előrejelzik - hogy rövidesen kisebbségbe kerül a
magyarság saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani
alsósaink - márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni
velük.

Nincsenek megjegyzések: